Megragadnák az esélyüket
A hétvégi Arad rally nem telhet el a Maricsek Team nélkül. Főleg nem a Kovács Antal és Istovics Gergő páros hiányában. Tavaly sikerült a kategória győzelem és idén is ez a cél. A bajnoki pontversenyt viszont szem előtt kell tartaniuk, hiszen a harmadik helyen állnak és még van esélyük akár a bajnoki címre is.
Még látszik a hajó
Kazár Miklós és Ferencz Ramón túltette magát a veszprémi csalódáson. A Maximmun Racing Team kettőse az utolsó szakaszig versenyben volt az abszolút győzelemért, de a hajrában egy felni daráló defekt még az ezüstéremtől is megfosztotta őket. Az Országos Ralibajnokság idei harmadik futamán így meg kellett elégedniük a harmadik helyezéssel. Az élet azonban megy tovább: Mikiék szeretnének Aradon olyan eredményt elérni, amivel megmarad az esélyük a magyar bajnoki címre.
Az egyik legnagyobb kihívás
A címben szereplő kijelentést még tavaly, az aradi futam végén tette Herczig Norbert. A S2000-es Skoda Fabiaval versenyző pilóta alaposan megizzadt a romániai pályákon, és végül egy vezetői hiba miatt, idő előtt befejezte a viadalt. A tavalyi tapasztalatokkal felvértezve most szeretne sokkal jobban szerepelni. Nemcsak a célba érést, hanem a minél előkelőbb helyezést tartja szem előtt. A pécsi és a veszprémi győzelem után az összetett pontversenyben megerősítette a vezető helyét, de úgy tartja: a különbség csalóka, egy hiba és máris szoros lehet az összetett.
78 páros Aradon
A kiadott nevezési lista alapján 78 páros (FRAS, ORB, Rallye2) vág neki az előttünk álló hétvégén a 4. Arad Rallynak. A magyar-román közös rendezésű futam pénteken a rajtceremóniával és az első gyorsaságival kezdődik, szombaton pedig tovább tíz mért szakaszt teljesít a mezőny. A hivatalos program szerint a román és az ORB párosok követően rögtön érkezik a Rallye2-es mezőny, akik hat gyors után érnek majd be a célba.
Csak a román mezőnyt nézik
A kimaradt nagyszebeni IRC futamot követően hátrányba került Spitzmüller Csaba és Szőke Tamás a román rallybajnokságban. A címvédő Valentin Porcisteanu valamint a francia kiválóság, Francios Delecour is megelőzte a magyar párost. Három futam azonban még hátra van a sorozatból, így egyáltalán nem lefutott még a dobogós helyek kérdése. Az előre lépéshez azonban az előttünk álló hétvégén az aradi murvás versenyen kell Spiciéknek maradandót alkotni. Nem lesz egyszerű, hiszen a legfőbb riválisok S2000-es autóval érkeznek, ami komoly kihívás elé állíja a magyar egységet.
A kudarcokból is tudnak építkezni
Három versenyen csupán egy pontot szerzett a Balogh János, Holczer Dániel egység. A Veszprém Rallyn sokáig úgy tűnt, megszakad idei negatív szériájuk, ám az utolsó gyorsaságin összeszedett defekt újfent szertefoszlatta az álmaikat. A kudarcok azonban nem haragot, hanem még nagyobb elszántságot váltottak ki belőlük, így Aradra is nagy reményekkel utaznak el.
Fejest ugranak az ismeretlenbe
Több évnyi kihagyás után tért vissza a pályákra a Balázs Vilmos – Gál Zoltán páros. Mindketten rutinos versenyzőnek számítanak, ezért azonnal „Igen”-t mondtak a felkínált lehetőségre. Aradon még turistaként sem jártak soha, így nagy érdeklődéssel várják az előttük álló hétvégét.
Ha jól érzik magukat, jönnek az eredmények
Háromból három futamot megnyerve, tizenhat pontos előnnyel vezeti a 12. géposztályt a Budavári Zoltán – Németh Gergely páros, így Aradon akár a bajnoki címet is megszerezhetik az idei ralibajnokságban. Ezzel azonban még nem foglalkozik a Humaon IT Racing Team egysége, ők a román pályákon is „csak” jól akarják érezni magukat az autóban, mert ez hozza magával a remek eredményeket.
Kettős harcot vívnak
Három futam után a Skoda Fabia R2-vel versenyző Hoffer Zsolt – Csurja János egység áll az élen a 6. géposztály küzdelmeiben. A páros év elején ült össze először, ám a szurkolók ebből semmit nem vehettek észre az eddigi futamokon. Bükfürdőn, Pécsett majd Veszprémben is jól terelgették az autót, és nagy izgalommal várják az Arad Rallyt is.
Akik a végére pörögnek fel
Munkával, a hétköznapi tennivalók intézésével készül az idei Arad Rallyra az Osváth Péter – Farnadi Ágnes páros. Tesztelésre most sem jutott sok idejük, de a szervizcsapatra ebben az esztendőben sem panaszkodhatnak, jól felkészített autóba ülhetnek be versenyről versenyre.
További cikkek...
Keresés
Információ
Versenyzőknek
Nézőknek
Sajtónak
Statisztika
Jelenleg 4 vendég és 0 felhasználó van vonalban.










